Közzétéve:

ELINDULT A PÉCSI KUTATÓFÚRÁS

A több mint 1,7 milliárd forint költségvetésű projekt célja a Mecsek déli oldalának geológiai feltérképezése és a geotermális potenciál felmérése.

A fúrás megkezdését másfél éves szakmai előkészítő munka alapozta meg, melynek során elkészült a térség geológiai alapmodellje, szeizmikus és magnetotellurikus feltérképezése – ezek alapján jelölték ki a fúráspontot.

Izgatottan várjuk, hogy mit rejt a föld mélye!

A projektet tanácsadó irodánk készítette elő több éves munkával, pécsi földtani szakemberek közreműködésével és a Mecsekérc Zrt. vezette konzorciumtól megbízást kapott a projekt teljes körű menedzsment feladatainak ellátására is.

A projektről

A Mecsekérc Környezetvédelmi Zrt. vezetésével, a Geochem Kft-vel és Rotaqua Kft-vel közösen, konzorciumi formában benyújtott pályázat 1 767 306 218 forintból, 55,8%-os támogatásintenzitás mellett valósulhat meg. Az „Energetikai célú földtani kutatási projektek rendszerbizonytalanságának csökkentése a Mecsek-hegység déli előtere földtani modelljének validálása példáján” című pályázat elsődleges célja a releváns földtani-szerkezeti modell validálása, és erre épülve a Mecsek déli előterének energetikai célú földtani megkutatása, mely magába foglal műszer és módszerfejlesztést és eredménye a vizsgált terület geotermikus potenciáljának felmérése.

A projekt a Széchenyi 2020 GINOP-2.1.1-15 pályázati kiírás keretében, az Európai Unió és a Magyar Kormány társfinanszírozásával valósul meg.

A projektről továbbiak a Mecsekérc, Geochem vagy Rotaqua címkékre kattintva érhetők el.

Közzétéve:

MEGÚJULT A HONLAPUNK

Modernebb és reszponzív, vagyis a különböző képernyőméreteket felismerő és ahhoz rugalmasan alkalmazkodó lett a Logframe Tanácsadó Iroda új honlapja.

A kornak megfelelően a képekre nagyobb hangsúlyt helyező weblapunk a tájékozódást és keresést az eddigieken túl kategóriákkal (amelyekhez a jobb oldalon található oldalsávok is igazodnak), címkékkel, címkefelhővel, havi bontású archívummal is segíti. A híreink fókuszában továbbra is a segítségünkkel megvalósuló, illetve a saját fejlesztések állnak, de alkalmanként helyet adunk az egyéb pályázati információknak és partnereink híreinek is. A címoldalba beépítettünk egy Facebook-dobozt is, ahol közvetlenül elérhetők az ottani friss bejegyzéseink is.

Egyebekben a tartalom változatlan maradt, így továbbra is megtekinthetők rajta a szolgáltatásaink, munkatársaink, céges adataink, referenciáink, elérhetőségeink – utóbbi kettő akár térképen is.

Látogatóinknak köszönjük, hogy megtiszteltek bennünket az eddigi bizalmukkal, és reméljük, hogy az új honlap a jövőben még hasznosabb lesz a számukra!

Közzétéve:

MAGYAR-HORVÁT ÖSSZEFOGÁS A TÁRSASHÁZAK ENERGIAHATÉKONY FELÚJÍTÁSÁÉRT

Ugyanazokkal az energiahatékonysági kihívásokkal szembesül Magyarország és Horvátország a társasházainál.  Erre a problémára segít közös határmenti megoldást találni az EE SUN (Energy Efficient Sustainable Urban Neighbourhood – Energiahatékony Fenntartható Városi Lakókörzet) projekt, amelyben a Logframe Tanácsadó Iroda is jelentős feladatot vállal.

A magyar-horvát CBC program keretében megvalósuló projektet a nagykanizsai székhelyű IMRO-DDKK Környezetvédelmi Nkft. vezeti, a további kedvezményezettek pedig a csáktornyai Muraközi Energiaügynökség és az eszéki Szlavónia és Baranya Regionális Fejlesztési Ügynökség.

Az Európai Unió széndioxid-kibocsátáscsökkentési célkitűzései arra kötelezik az EU országokat, hogy ésszerűsítsék energiafogyasztásukat és csökkentsék a fosszilis tüzelőanyagok felhasználását. Mivel a városi területek Európa energiafogyasztásának több mint kétharmadát képviselik, a helyi lakosok jelentős szerepet tölthetnek be az energiatakarékosságban.

Az 1960-70-80-as években mind Magyarországon, mind Horvátországban számos lakótelepet építettek a városokba áramló vidéki emberek számára. Az akkori ipari technológiákkal létrehozott társasházakat korlátozott időtartamra tervezték, ezért komoly felújítást igényelnek, hogy továbbra is fennmaradhassanak. Az átfogó renovációt az is szükségessé teszi, hogy az egykori technológiai színvonal a mai elvárásoknak már nem felel meg, a lakások energiapazarlóak és drágán fenntarthatóak. Ám ennek ellenére is csak kevés energiahatékonysági beruházást valósítottak meg napjainkig, és különösen a nagy társasházak maradtak ki ezekből a felújítási igényük összetettsége miatt, amelynek jogi, technológiai és pénzügyi eleme is van, és ahol az egyes épületek változatos tulajdonosi szerkezete is bonyolítja a dolgokat.

Az EE SUN célja e régió társasházainak támogatása ebben a folyamatban. Ennek keretében energetikailag felmérik és minősítik a határtérségben található épületeket, és az energiahatékonysági fejlesztésük érdekében javaslatokat fogalmaznak meg. Ez a magyar és a horvát partnerek által a projekt első fázisában kidolgozott helyzetelemzés, valamint az erre épülő közös módszertan mentén történik. A részletes felmérés 12 magyar és 12 horvátországi ingatlanra terjed ki, amely később mintául szolgálhat a térség többi társasháza számára. A munkában közösen részt vesz a 4 oldal: a lakók, lakószövetségek; a helyi hatóságok, közüzemi vállalatok; az energiahatékonysági felújításokat kivitelező, illetve megfinanszírozó vállalatok, intézmények; valamint a tudásszervezetek képviseletében a projektpartnerek. A felmérésen és a jól használható módszertan kidolgozásán túl a projekt célja az érintett szereplők közötti kapcsolatépítés elősegítése, az energiahatékonysági beruházásokkal kapcsolatos tudatformálás is.

A Logframe Tanácsadó Iroda a projektgazda partnereként a két érintett hazai megyében, Baranyában és Somogyban működött közre a részletes helyzetelemzés elkészítésében. Ennek keretében a közelmúltban több mint 2000 társasház felmérésével elkészítette a 10 ezer főnél nagyobb népességű, a határ közelében fekvő városok (Pécs, Komló, Szigetvár, Mohács, Barcs, Nagyatád, Kaposvár és Marcali) társasházkataszterét, valamint feltárta a társasházak energiahatékonysági felújításának jogi és pénzügyi hátterét, lehetőségeit, mind nemzeti, mind EU-s vonatkozásban. Hozzájárultunk az erre épülő közös módszertan kidolgozásához is, és a kiválasztott 12 magyarországi társasház energetikai auditját, teljes energetikai felmérését is cégünk végzi majd. Ez alapján a jogi, pénzügyi és technikai megoldások figyelembe vételével azok energetikai felújítására a nyár végéig javaslatot is teszünk, továbbá közreműködünk az EE SUN eredményeinek megismertetésében is, hogy a projekt úttörő társasházainak példáját a kidolgozott módszertan segítségével minél többen követhessék.

Az Európai Unió által támogatott EE SUN projekt a hasonló pályázati forrásokból megvalósult EE Pannonia projekten alapul, amely a középületekre összpontosított, és amelyben a Logframe Tanácsadó Iroda szintén részt vett. Az EE Pannonia keretében előauditált magyarországi épületek közül több is sikeresen pályázott már a Széchenyi 2020 Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásaira, és végezte el az energiahatékony felújítást.

Pályázati források most is rendelkezésre állnak, a magyar oldalon például a Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP-8.4.1/A-17) több mint 100 milliárd forintos keretösszeggel támogatja a fenti célokat. Bár ez nem vissza nem térítendő támogatást nyújt, hanem „csak” kölcsönt, a részletes felmérés és a javaslatok birtokában a 12 társasház nyugodtan vághat bele a felújításba, és az is segítség, hogy a hitel kamatmentes, és a futamidő akár a 20 évet is elérheti.

Összességében elmondható, hogy az év végéig tartó projekt segítségével a határ két oldalának társasházai – nemcsak a 24 kiválasztott, hanem a módszertannal a többi is – nagy segítséget kapnak az átfogó energiahatékonysági renovációjuk megvalósításához. Ennek eredményeképpen a lakók olcsóbban fenntartható lakásokban és tisztább környezetben élhetnek, valamint az országok is megfelelhetnek az EU épp erre irányuló törekvéseinek.