Posted on

VÉGLEGESÍTETTÉK AZ AMAZON OF EUROPE ÚTVONALÁT

Az ausztriai Bad Radkersburgban gyűltek össze szeptember 25-27. között az Amazon of Europe (“Európa Amazonasa”) Kerékpáros Túraútvonal projekt résztvevői, és sok fontos kérdésben sikerült megállapodniuk. A rendezvényen szakmai tanácsadóként a Logframe Tanácsadó Iroda is részt vett.

A déli határvárosban talán a legfontosabb eredmény az volt, hogy véglegesítették a kerékpáros útvonalat, és elhatározták azt is, hogy 2020. május végéig teljes hosszában ki is táblázzák azt.  Arról is döntés született, hogy jövő év szeptemberének végéig elkészítik a turisztikai foglalási rendszert, hogy 2021-re már igénybe lehessen azt venni. Az első két napon szó esett még a marketingstratégiáról, a projekt turisztikai honlapjának tervezett felépítéséről, a szervezeti kérdésekről, a majdan csatlakozó idegenforgalmi szolgáltatókkal szembeni elvárásokról, a jelenleg is zajló kerékpáros túrasorozatról, valamint a 2020. februári legközelebbi találkozóig szükséges teendőkről. A résztvevők a napi programok zárásaként megnézték a stájerországi település nevezetességeit, köztük a szintén a Duna Transznacionális Program (Interreg Danube) által támogatott coop MDD projekt folyóparti erdei iskolákból álló hálózatának itteni egységét. Az utolsó napon az idegenforgalmi szakemberek kerékpárra pattantak, hogy maguk is felfedezzék az útvonal itteni első szakaszát, és azokat az attrakciókat, amelyeket a leendő turistáknak kínálnak.

A nemzetközi projekt – amelyben a Logframe Kft. a baranyai és somogyi szakasz szakértőjeként működik közre, így egyebek mellett a magyar oldali túraútvonal kijelölésében segített – célja, hogy a három nagy folyó térsége egy minőségi kerékpáros turisztikai termékké válhasson. A projektet az osztrák WWF (World Wildlife Fund) kezdeményezte, és az Interreg Danube program keretében nyert el támogatást.

Európa Amazonasa egy határon átnyúló bioszféra-rezervátum, ez képezi a projekt alapját.

A mintát az Alpok-Adria túraútvonal jelenti, ahol a turisták egy professzionális szervezettől “megvásárolhatják” az őket érdeklő túraszakaszokat, a menedzsmentszervezet pedig a háttérben lefoglalja a szállásokat és a logisztikai szolgáltatásokat, hogy a turisták a szabadidejüket gondtalanul tölthessék el és ne kelljen nekik bajlódniuk egy többnapos és többszereplős túra megszervezésével. Az Amazon of Europe Kerékpáros Túraútvonal projekt nagy lehetőség, hogy a Mura-Dráva-Duna vidékét feljuttassuk Európa kerékpáros turisztikai térképére.

Nemcsak ebben a projektben, hanem több másikban (pl. az EV13 GAP elnevezésűben) is azon dolgoztunk, dolgozunk, hogy az itteni szakaszok minél jobban kiépüljenek, hogy a kerékpárosok is minél jobban megismerhessék ezt a szép vidéket, és a helyiek jobban bekapcsolódhassanak a turizmusba, amely a lakosság megtartását is segíti.

Az Amazon of Europe Kerékpáros Túraútvonal projektről az összes hír a címkéjére kattintva érhető el, míg a Logframe Tanácsadó Iroda többi projektjéről a híreink és referenciáink között, valamint a referenciatérképünkön olvashatnak bővebben.

A hír és a képek forrása: Amazon of Europe Bike Trail projekt Facebook-oldala.