Közzétéve:

ESÉLY A SZENTLŐRINCI FIATALOKNAK

A vidéki kisvárosokban élő fiatalok helyben maradásához, illetve hazaköltözéséhez ad segítséget az Esély Otthon pályázat, amelynek keretében Szentlőrinc 190 millió forintot nyert el. Az idén elindult projekt előkészítésében a Logframe Tanácsadó Iroda is jelentős részt vállalt.

A vidéki fiatalok – köztük is elsősorban a kisebb településeken élők – lehetőségeiket tekintve az élet számos területén hátránnyal indulnak. Mind a számukra rendelkezésre álló – oktatási, egészségügyi, kulturális – szolgáltatások, mind a munkalehetőségek, infrastrukturális feltételek és közösségi aktivitások tekintetében kedvezőtlenebb helyzetben vannak, mint a nagyobb helységekben élő társaik. Ebből adódóan magas az elvándorlás köreikben, és különösen a képzettebb, alkalmazkodóképesebb rétegek körében, amely a vidéki térségek egy részének elöregedéséhez, szociokulturális közegének romlásához és a szolgáltatások, közszolgáltatások eróziójához vezet, amely egyfajta ördögi kört alkotva még tovább szűkíti a vidéki fiatalok életesélyeit és növeli az elvándorlást.

A kevésbé fejlett régiókban élő fiatalok jelentős része nem találkozik a helyben található munka-, illetve vállalkozási lehetőségekkel, így saját életpálya terveiknél nem is veszik figyelembe azokat. A helyi lehetőségek ismeretén túl sokszor hiányoznak azok a karrier és életpálya alakítási ismereteik és készségeik, amelyek segítségével a helyi lehetőségeket kihasználva érhetnék el a vágyott életminőséget. Ugyancsak kiemelkedő tényezője a fiatalok elvándorlásának a munkalehetőségek szűkössége mellett az egzisztenciateremtés másik fontos összetevőjének, az önálló lakhatás megteremtésének nehézkessége. Léteznek különböző önkormányzati kezdeményezések, amelyek a település népességmegtartó erejének növelését célozzák, többek között helyi gazdálkodási láncok megteremtésével, a fiatalok számára ösztöndíjakkal, vagy egyéb, helyi lehetőségekhez és igényekhez szabott eszközökkel, ugyanakkor ezek a kezdeményezések szigetszerűek, és a tapasztalatok megosztása is esetleges.

A korábbi Széchenyi 2020 TÁMOP-5.3.11-13/2 Elnéptelenedő települések romló társadalmi-gazdasági folyamatainak megfordítása elnevezésű pályázati program mellett, illetve kiegészítéseként ezért ez a kiírás is arra törekszik, hogy az országban szélesebben és szervezettebben induljanak meg a negatív tendenciákat ellensúlyozó folyamatok.

A fő cél tehát, hogy a kevésbé fejlett régiókban élő, illetve onnan elszármazott, továbbá az ott letelepülni szándékozó 3000 és 20 000 közötti lakosú településeken élő 18 és 35 év közötti fiatalok képessé váljanak arra, hogy a fellelhető életlehetőségekkel tudjanak élni, és helyben egzisztenciát, családot tudjanak alapítani.

Szentlőrincen első lépésként felmérték az igényeket, amely alapul szolgált a sokrétű projekt tartalmához. A nyertes pályázat egyik fő részeként a Madách utcai társasházas tömbben illetve a Munkácsy utcában 12 önkormányzati garzonlakást újítanak fel, amelyeket kedvezményes áron, jó elindulásként bérelhetnek majd ki a pályakezdők.  Az ifjakat ösztöndíjprogrammal, képzésekkel, pályázatkészítési illetve önéletrajzírási, interjú felkészítési tanfolyamokkal, tanácsadással is segítik, hogy akár munkavállalóként, akár vállalkozóként sikeresen kapcsolódhassanak be a helyi gazdasági életbe. Húsz lelkes fiatal részvételével már ifjúsági klubot is szerveztek Szentlőrinci Ifjúsági Műhely, azaz SZIM néven. A kisvárosok vonzerejének és a program sikerének ugyanis az az egyik záloga, hogy legyen bennük egy olyan közösség, olyan közös tér, ahol a fiatalok jól érezhetik magukat, ahol baráti, inspiráló közegben lehetnek. Ezért a következő években különböző rendezvényeket is szerveznek, amelybe igyekeznek minél jobban és minél nagyobb számban bevonni a helyi fiatalokat. Munkájukhoz tapasztalt szakemberek segítségére is számíthatnak.

A programban résztvevők a jó példákat tanulmányutakon is megismerhetik, és gondot fordítanak arra is, hogy a felgyűlt tapasztalatokat ők is továbbadják, minél szélesebb körben megismertessék. Az Európai Unió és Magyarország által 100 százalékban támogatott projekt 39 hónapig, 2021 áprilisának végéig tart.

A Logframe Tanácsadó Iroda nagy tapasztalattal rendelkezik a szociális fejlesztési pályázatokban, ezen a területen már a korábbiakban is sok pályázó sikeres projektjének előkészítésében, illetve megvalósításában vett részt, így eredményesen készítette elő Nagyatád Esély Otthon projektjét is.  Ezekről is található leírás a híreink és referenciáink között, valamint a referenciatérképünkön.

Főbb projektparaméterek

Projekt neve: Hazavárunk – Esély Otthon fiatalok számára Szentlőrincen

Pályázati konstrukció: Széchenyi 2020 EFOP-1.2.11-16 – Esély Otthon

Tervezett költségvetés: 190 025 324 Ft

Igényelt támogatás: 190 025 324 Ft (100%)

Megvalósítás kezdete: 2018. február 1.

Megvalósítás vége: 2021. április 30.

 

Forrás: Széchenyi 2020 EFOP-1.2.11-16 Esély Otthon pályázat felhívása

Közzétéve:

BŐVÍTIK A MOHÁCSI IPARI PARKOT

A Mohácsi Ipari Parkban jelenleg nincsen az igényeknek megfelelő, nagy kiterjedésű szabad terület a betelepülni kívánó befektetők számára, ezért a város egy sikeres pályázat segítségével a meglévő zóna mellett közvetlenül új zöldmezős iparterületet alakít ki. Az önerőt nem igénylő nyolcszázmillió forintos projektet a Logframe Tanácsadó Iroda készítette elő.

 

40,1 hektáros bővítés keretében az 56. és 57. sz. főutak körforgalmú csomópontjától északkeletre 1400 méter hosszan feltáró utakat, és hozzá csatlakozóan akadálymentesített buszmegállót és gyalogátkelőt alakítanak ki, továbbá a jelenleg közműmentes területen a közvilágítás mellett az ivóvíz-, a szennyvíz-, a gáz-, az elektromos, a távközlési és a kommunikációs hálózatot is kiépítik. A parkot üzemeltető önkormányzat egyúttal a szolgáltatási rendszert is megújítja, illetve bővíti, úgy, hogy azok a befektetés-ösztönző tevékenységet még jobban támogassák. Ennek keretében személyre szabott szolgáltatáscsomagot alakítanak ki, mellyel megkönnyítik a betelepülést. Ezek az új szolgáltatások a már betelepült vállalkozások számára is elérhetőek lesznek, így az ő működési környezetükre is kedvezően fog hatni.

A kiviteli tervek már készen vannak, hamarosan az építkezés is megkezdődhet. A projekt jövő év októberének végéig tart.

A parkban működő vállalkozások most 885 embernek adnak munkát, és ez a szám az Európai Unió és a Magyar Állam által támogatott fejlesztés megvalósítását követően jelentősen növekedhet. Ezáltal csökken a munkanélküliség, az elvándorlás, a jövedelmek növekedésével pedig nő a lakosság életszínvonala.

A Logframe Tanácsadó Iroda nagy tapasztalattal rendelkezik az infrastrukturális fejlesztési pályázatokban, ezen a területen már a korábbiakban is sok pályázó sikeres projektjének megvalósításában vett részt.  Ezekről is található leírás a híreink és referenciáink között, valamint a referenciatérképünkön.

Főbb projektparaméterek

Projekt neve: TOP-1.1.1-15-BA1-2016-00003 – Új zöldmezős iparterület kialakítása Mohácson

Pályázati konstrukció: Széchenyi 2020 TOP-1.1.1-15-BA1 – Ipari parkok, iparterületek fejlesztése

Tervezett költségvetés: 800 000 000 Ft

Igényelt támogatás: 800 000 000 Ft (100%)

A támogatási szerződés megkötésének napja: 2017. június 21.

A projekt tervezett fizikai befejezésének napja: 2019. október 31.

A hír és a térkép forrása: Mohács Város Önkormányzata.

Közzétéve:

ÚJ IPARI PARKI UTAT ÉPÍT MOHÁCS

Új feltáró utat épít Mohács városa az ipari park területén. A teljes egészében pályázati támogatásból létrejövő projektet a Logframe Tanácsadó Iroda készítette elő.

 

Az 1130 méteres út a Lánycsók-Maráza-víztől párszáz méterre délre halad majd, és a Budapesti utat köti össze a jelenlegi ipari parki feltáró úttal, amelyhez az inkubátorháznál csatlakozik. Szerepe egyrészt feltáró, új ipari területeket kapcsol az ipari park törzsterületéhez, másrészt elérhetőség javító, tehermentesítő szerepet tölt be, amely a megvalósítási fázisban levő közforgalmú kikötő közeljövőbeli átadása után válik különösen fontossá.

A tervek szerint a volt betonüzem helyén, a tervezett új feltáró út mellett, ahhoz kapcsolódóan, de egy másik fejlesztés keretében a jövőben ötven parkolóhelyet is kialakít a város. Ez segít majd kiszolgálni az utóbbi időben jelentősen megnövekedett, és a közforgalmi kikötő miatt tovább növekvő ipari parki teherforgalmat.

Az Európai Unió és a Magyar Állam által támogatott projekt javítja az ipari parkban meglévő vállalkozások működési feltételeit, hozzájárul azok további fejlődéséhez, illetve új vállalkozások megjelenését segítheti elő. Tovább növelheti a létesítmény amúgy is magas (80% feletti) kihasználtsági arányát. Mindez új fejlesztéseket hozhat, illetve a meglevő 885 munkahely mellé továbbiak létrejöttét idézheti elő.

A Logframe Tanácsadó Iroda nagy tapasztalattal rendelkezik az infrastrukturális fejlesztési pályázatokban, ezen a területen már a korábbiakban is sok pályázó sikeres projektjének megvalósításában vett részt, a legutóbb például egy új barcsi iparterület kialakításában.  Ezekről is található leírás a híreink és referenciáink között, valamint a referenciatérképünkön.

Főbb projektparaméterek

Projekt neve: TOP-1.1.1-16-BA1-2017-00001 – Feltáró út építése a mohácsi ipari parkban

Pályázati konstrukció: Széchenyi 2020 TOP-1.1.1-16 – Ipari parkok, iparterületek fejlesztése

Tervezett költségvetés: 195 000 000 Ft

Igényelt támogatás: 195 000 000 Ft (100%)

A támogatási szerződés megkötésének napja: 2018. február 08.

A projekt tervezett fizikai befejezésének napja: 2020. január 31.

Közzétéve:

INDULHAT A MOHÁCSI SZEPESSY TÉR MEGÚJÍTÁSA

A Mohácsra Pécs irányából érkezőket az 57-es főút végén egy nagy park fogadja. A város most az újabb nyertes pályázata révén ezt a Szepessy térnek nevezett, a város arculatát nagyban meghatározó zöldterületet is megújítja. Az önerőt nem igénylő félmilliárd forintos projektet a Logframe Tanácsadó Iroda készítette elő.

 

A projekt keretében megújítják a Szepessy park növényállományát, futópályát, szabadtéri tornapályát, játszóteret, táblákkal ellátott városi tanösvényt, illetve egy testvérvárosi sétányt létesítenek. Az építészeti örökség részét képező műtárgyakat rekonstruálják, a járdákat felújítják és új járdát is építenek. Ezekre új utcabútorokat is elhelyeznek. A pályázat kertében megújul a buszváró, hűsölőpont és ivókút létesül, a zöldterületet körülvevő önkormányzati belterületi közúthálózatot pedig úgy újítják fel, hogy az a zöldterület-használatot jobban segítse. A beruházás keretében kiemelt figyelmet fektetnek a kerékpárforgalom biztosítására, kerékpártárolók kihelyezésére. Energiatakarékos közvilágítást és térfigyelő kamerarendszert építenek ki. Mindezeken felül a meglévő parkolók felújítása mellett új parkolókat is létrehoznak. A program magában foglalja egy sportterem kialakítását és a hozzá szükséges felszerelések beszerzését is (az MTE 1888 sportegyesület Kórház utcai telephelyén).

Az Európai Unió és a Magyar Állam által támogatott fejlesztés jól illeszkedik a település „zöldváros kialakítása” elképzeléseibe, melynek során a Mohács általános környezeti állapotát szeretnék javítani, ezzel is hozzájárulva az élhetőbb környezethez, a település fenntartható fejlődési pályára állításához. Ez nemcsak a lakosság megtartását, hanem az új befektetők és a turisták városba csábítását is elősegítheti.

A projekt várhatóan 2019. március 31-én zárul.

Logframe Tanácsadó Iroda számos sikeres önkormányzati projekt előkészítésében és megvalósításában vett már részt.  Ezekről is található leírás a híreink és referenciáink között, valamint a referenciatérképünkön.

Főbb projektparaméterek

Projekt neve: TOP-2.1.2-15-BA1-2016-00001 – Mohács Szepessy tér és környéke zöldterületi rehabilitációja

Pályázati konstrukció: Széchenyi 2020 TOP-2.1.2-15-BA1 – Zöld város kialakítása

Tervezett költségvetés: 499 999 999 Ft

Igényelt támogatás: 499 999 999 (100%)

A projekt tervezett befejezésének napja: 2019. március 31.

A hír és a kép forrása: Mohács Város Önkormányzata.

Közzétéve:

ÁPRILIS 16-ÁN INDUL A „MOHÁCSI PIAC FEJLESZTÉSE” CÍMŰ PROJEKT KIVITELEZÉSE

A projekt megalapozó dokumentumait irodánk készíthette el, ami a félmilliárd forintos európai uniós támogatás elnyeréséhez volt szükséges.

ÁPRILIS 16-ÁN INDUL A „MOHÁCSI PIAC FEJLESZTÉSE” CÍMŰ PROJEKT KIVITELEZÉSE részletei…