Logframe Consulting Office

Magyar | English

Megvalósult Az EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS fejlesztése SOMOGYSÁRDON ÉS ÚJVÁRFALVÁN

29,09 millió forint összegű európai uniós forrásból újították fel a háziorvosi és védőnői rendelőket, valamint az eszközállomány korszerűsítésére is sor került Somogysárd és Újvárfalva településeken. A két község önkormányzata konzorciumi megállapodást kötve, az Új Széchenyi Terv keretében nyerte el a projekt teljes költségvetését fedező vissza nem térítendő támogatást, a Dél-Dunántúli Operatív Program „Egészségügyi alapellátás fejlesztése” című pályázati kiírásán.

Cégünk feladatai a pályázati dokumentáció elkészítése, a projekt teljes körű menedzsmentje valamint a nyilvánossági feladatok ellátása voltak.

A Somogysárdon és Újvárfalván működő egészségügyi alapellátás minőségének színvonalát jelentős mértékben rontotta az orvosi és védőnői rendelők épületeinek leromlott műszaki állapota, az akadálymentesítés teljes hiánya, valamint a rendelkezésre álló orvostechnikai műszerek és eszközök elavultsága és hiánya.

Az önkormányzatok hosszú távon a települési lakosságszám-csökkenésének lassítását, valamint a lakosság, - kiemelten a fogyatékkal élők – számára magasabb minőségű egészségügyi ellátás biztosítását tűzték ki célul. A munkálatok során fontos cél volt az is, hogy a szolgáltatás színvonalának emelkedésével, a rendelők működtetése, - a korszerű infrastruktúrának köszönhetően - gazdaságosabbá is váljon. Ezen célokat a homlokzati hőszigeteléssel, valamint a fűtési rendszer korszerűsítésével érték el.

A projekt keretein belül a somogysárdi és újvárfalvai orvosi rendelők épületében lévő rendelők és egyéb helyiségek kerültek részleges vagy teljes felújításra. Ezen kívül beszerzésre kerültek különféle orvostechnikai műszerek, gépek, informatikai és egyéb eszközök is, így az egészségügyi dolgozók immár megfelelő, korszerű eszközkészlettel rendelkeznek a lakosság ellátásához.

A projekt megvalósítása nagyban hozzájárult a helyi életminőség javításához, kiemelten az időskorú, nehezen utazó lakosok, valamint kisgyermeket váró és kisgyermekes szülők esetében. A helyben elérhető, színvonalas egészségügyi ellátás, különös tekintettel a védőnői szolgáltatásokra, mind-mind elemik majd az életkörülmények színvonalát. A preventív szűrésekhez szükséges eszközállomány beszerzésével pedig lehetőség nyílik a különféle népbetegségek korai diagnosztizálására és időben való kezelésére, gyógyítására, ily módon is hozzájárulva a lakosság egészségének megőrzéséhez.

A projektről bővebb információt a www.somogysard.hu oldalon olvashatnak.