Posted on

ELINDULT A KERÉKPÁROS TÚRAVEZETŐ KÉPZÉS

Elindult a kerékpáros túravezető képzés az Iron Curtain Cycling projekt keretében. A Szlovéniából és Magyarországról érkező, túravezetés iránt érdeklődő résztvevők gyakorlatorientált módszerekkel sajátíthatják el a szükséges ismereteket.

2018. október 13-án már a második alkalmat is megtartották az Iron Curtain Cycling projekt keretében megvalósuló túravezető képzésben, amelyen a kerékpáros közlekedésről volt szó. A résztvevők a kerékpáros turizmus történetéről, közlekedési és KRESZ ismeretről hallhattak információkat, valamint kerékpáros műszaki ismeretekkel gazdagodhattak. Az elmélet mellett egy gyakorlati oktatáson is részt vettek, ahol a kerékpár szerkezete és a hibaelhárítás volt a központi téma.

Az ingyenes, 10 alkalmas (8 elméleti és 2 gyakorlati) angol nyelvű túravezető képzés most októberben indult, és a tervek szerint 4 hónap múlva fejeződik be. A résztvevők a képzés sikeres elvégeztével záró tanúsítványt kapnak.

Cégünk az EuroVelo 13 nemzetközi kerékpáros útvonalra rácsatlakozó projektben szakértőként vesz részt. A Logframe Tanácsadó Iroda nagy tapasztalattal rendelkezik a nemzetközi pályázatokban, ezen a területen már a korábbiakban is sok pályázó sikeres projektjében vettünk részt.  Ezekről is található leírás a híreink és referenciáink között, valamint a referenciatérképünkön.

Az Interreg V-A Szlovénia-Magyarország Együttműködési Program 2014-2020 keretében megvalósuló projektről és résztvevőiről honlapunkon további és részletes hírek érhetők el.

A hír és a képzéses képek forrása: Iron Curtain Cycling projekt.

Posted on

KERÉKPÁROS TURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSCSOMAGOKRÓL EGYEZTETTEK LENTIBEN

Az erősödő kerékpárturizmus lehet az egyik kitörési pont hazánk és Szlovénia rurális határmenti térségében. Ehhez turisztikai szolgáltatáscsomagokat alakítanak ki egy nemzetközi projekt keretében. Ennek kidolgozására 2018. június 13-án immáron a második műhelynapot tartották Lentiben, ahol a Logframe Tanácsadó Iroda részéről szakértőként Márton György és Pámer Zoltán is részt vett.

Az Iron Curtain Cycling projektet a Zala Megyei Önkormányzat vezetésével négy magyar és három szlovén partner valósítja meg Lenti, Letenye, Őriszentpéter, Szentgotthárd, Muraszombat, Ptuj, Ormož, Ljutomer és Lendava térségében. A kezdeményezést az Európai Unió az Interreg V-A Szlovénia-Magyarország Együttműködési Program 2014-2020 keretében támogatja.

A fő cél az, hogy az egykori vasfüggöny mentén haladó – innen a név is – EuroVelo 13 nemzetközi kerékpáros útvonalra, mint fő észak–déli irányú tengelyre rácsatlakozó helyi, térségi kerékpározható útvonalakat, attrakciókat és biciklisbarát szolgáltatáskört egy rendszerbe foglalják. Így létrejönne egy olyan nagyobb kínálat, amely már önállóan is jelentős vonzerővel bír.

A Zala megyei rendezvényen öt szolgáltatáscsomag állt össze. Az egyik ajánlat például Lentiből induló, a környékbeli falvakat csillagtúraszerűen elérő kirándulásról szól, míg egy további a vasfüggöny kerékpárútvonalára illeszkedik. A projekt eredményeként létrejövő ajánlatokat a kapcsolódó önkormányzatok, vállalkozók, és egyesületek is népszerűsíteni fogják.

EuroVelo 13 (EV13)

Az Iron Curtain Trail („Vasfüggöny-útvonal”) az EuroVelo nemzetközi kerékpárúthálózat tizenharmadik vonala, amely a Barents-tengertől (a norvégiai Kirkenes mellől) az egykori vasfüggöny sávjában a Fekete-tengerig (a bulgáriai Carevóig) tart. Egyike annak a három EuroVelo útvonalnak, amely Magyarországon is áthalad. Húsz országot érint, ezzel, és a hosszával is rekorder az eddigi EuroVelo-hálózatban. Bár azt is meg kell említeni, hogy még nincs teljesen készen.

A Logframe Tanácsadó Iroda nagy tapasztalattal rendelkezik a nemzetközi pályázatokban, ezen a területen már a korábbiakban is sok pályázó sikeres projektjében vettünk részt.  Ezekről is található leírás a híreink és referenciáink között, valamint a referenciatérképünkön.