Posted on

BEADHATÓK A FEJLESZTÉSI ELKÉPZELÉSEK A MAGYAR-HORVÁT VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI PÁLYÁZATRA

E héttől már beadhatók a magyar és horvát cégek közös fejlesztési koncepciói. A pályázni szándékozóknak a Logframe Tanácsadó Iroda már az első felmerülő ötlettől segíteni tud. 

Beneficiary Lightnak, vagy röviden B Lightnak hívják a magyar-horvát határon átnyúló (CBC) program most induló azon részét, amelyben akár 135 ezer eurót, az összköltségvetés háromnegyedét is megkaphatják a két ország meghatározott határ menti térségéből közösen pályázó kis- és középvállalkozások.

A nyerteseket két lépcsőben, nyílt eljárásban, pályázat útján választják ki.

Az első lépésben (a koncepciók szakaszban) egy egyszerű word nyomtatványt kell kitölteni, amelyben szerepelnek az elképzelések. A benyújtás folyamatos, a pályázati döntéshozók értékelni évente minimum kétszer fognak.

Aki ezen sikeresen túljutott, annak a második (projektjavaslat) szakaszban immáron részletesebben is ki kell dolgozni a projektötletét. Ebben azonban nagy segítséget kapnak a pályázati program szakértőitől, akik ingyenesen állnak a rendelkezésükre. A benyújtás itt is folyamatos, és értékelni is évente minimum kétszer fognak.

Mind a koncepciót, mind a projektjavaslatot angolul kell benyújtani.

Az indulni szándékozóknak a Logframe Tanácsadó Iroda nemcsak a pályázat előkészítésében tud segíteni, hanem annak későbbi megvalósításában is.

Jól ismerjük a pályázati programot, hiszen cégünk irányította e pályázat előkészítését és annak fórumokon történő bemutatásában is részt vettünk. Ezenkívül több magyar és nemzetközi pályázatot, projektet készítettünk elő és menedzseltünk már, köztük olyanokat, amelyben saját magunk pályáztunk sikeresen.

Legutóbb négy olyan – meghatározó közreműködésünkkel készített – projekt nyert, amely ehhez a B Lighthoz hasonlóan magyar és horvát partnerek együttműködését kívánja meg.

Posted on

MEGVANNAK AZ ELSŐ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS NYERTES PROJEKTJEI

A magyar-horvát határon átnyúló (CBC) program négy nyertes projektjének előkészítésében is meghatározó szerepet vállalt az irodánk.

Az Interreg V-A Magyarország-Horvátország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 első pályázati felhívását tavaly február 29-én hirdették meg, és a beadás tavaly május 31-én zárult le.

A program monitoring bizottsága, mint a program döntéshozó szerve, amely felügyeli és ellenőrzi a végrehajtását, a március 2-3-án Mohácson tartott ötödik ülésén döntött ötvennégy projekt támogatásáról ezen első körön belül.

A Logframe Tanácsadó Iroda négy nyertes projekt előkészítésében is meghatározó szerepet vállalt:

  • két kerékpáros turisztikai projekt (Verőce-Barcs, Mohács-Pélmonostor);
  • egy turisztikai vonzerő fejlesztési projekt (Mohács és Csepin a térség sokác kulturális örökségére építve hoz létre idegenforgalmi attrakciókat);
  • és egy nonprofit együttműködési projekt (az IMRO-DDKK Környezetvédelmi Nkft., a Muraközi Energetikai Ügynökség és az Eszék-Baranya Regionális Fejlesztési Ügynökség együttműködése az energiahatékony, fenntartható városi közösség témájában).

A nyertes projektek listája ide kattintva, a program hivatalos honlapján érhető el.

Posted on

KŐRÖSÖN IS BEMUTATTUK A HORVÁT-MAGYAR VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI PÁLYÁZATOT

A pécsi fórum után három nappal, 2016. november 11-én a horvátországi Kőrösön is bemutatta a Logframe Tanácsadó Iroda a Horvát-Magyar Határon Átnyúló (CBC) Program jövő év elején elinduló új vállalkozásfejlesztési pályázati konstrukcióját.

Az európai uniós forrásokból nemrég átadott kőrösi technológiai központban zajló gazdasági vásár egyik programjaként Pámer Zoltán, a Logframe munkatársa horvát és magyar nyelven is vázolta a lehetőségeket a közel hatvan fős hallgatóságnak.

 

A pályázat jelenleg a véglegesítés fázisában van, a pályázati előkészítő munkát a Miniszterelnökség megbízásából a Logframe Tanácsadó Iroda irányítja.

Posted on

HAMAROSAN MEGNYÍLIK A HORVÁT-MAGYAR VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI PÁLYÁZAT!

2016. november 8-án a Logframe Tanácsadó Iroda a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara horvát-magyar tagozatával közös szervezésben vállalkozói fórum szervezett, melynek témája a Horvát-Magyar Határon Átnyúló (CBC) Program jövő év elején elinduló új vállalkozásfejlesztési pályázati konstrukciójának ismertetése volt.

A pályázat jelenleg a véglegesítés fázisában van, a pályázat előkészítő munkát a Miniszterelnökség megbízásából a Logframe Tanácsadó Iroda irányítja.

A fórumon szép számmal vettek részt vállalkozók, aminek nagyon örülünk – látható, hogy élénkül az érdeklődés a 2017 elején induló új pályázat iránt.

Posted on

MEGNYÍLT A 2014-2020 IDŐSZAKI HORVÁT-MAGYAR EGYÜTTMŰKÖDÉSI PÁLYÁZAT

A Miniszterelnökség, mint Irányító Hatóság, valamint a Horvát Köztársaság Területfejlesztési és EU Támogatások Minisztériuma, mint Nemzeti Hatóság február 29-én meghirdették az Interreg V-A Magyarország-Horvátország Együttműködési Program 2014-2020 első pályázati felhívását.

A rendelkezésre álló keretösszeg mintegy 26,5 millió euró, melyből három fő prioritást támogatnak:

  • természeti és kulturális erőforrások fenntartható hasznosítása (2. prioritás)
  • együttműködés (3. prioritás)
  • oktatás (4. prioritás)

A pályázat beadási határideje 2016. május 31.

A pályázat részletesen megismerhető az alábbi Pályázati útmutatóból, továbbá a Közös Titkárság és a KT Kontakt Pontok által szervezett információs napokon. A rendezvények helyszínéről és időpontjáról a www.huhr-cbc.com/hu/ és a http://www.huhr-cbc.com/en/list-of-call-for-proposals honlapokon lesz bővebb információ.

Posted on

A LOGFRAME VEZETI A HORVÁT-MAGYAR VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI PÁLYÁZAT KIDOLGOZÁSÁT

Ügyvezető igazgatónk, Márton György kulcsszakértője volt a 2014-2020 időszakra vonatkozó Horvát-Magyar Határon Átnyúló Együttműködési Program (CBC) kidolgozásának. Javaslatunkra a programba bekerült egy, a horvát-magyar határ két oldalán működő kis-és középvállalkozások együttműködésének közvetlen támogatását célzó pályázati lehetőség is, 11,7 millió eurós költségvetéssel.

Hasonló, közvetlen vállalkozástámogatási pályázatra a program keretein belül eddig még nem volt példa, így ennek kidolgozása és megalapozása komoly előkészületeket valamint speciális pályázati rendszer kiépítését igényli.

A Logframe Tanácsadó Iroda kulcsfontosságú tapasztalatokkal rendelkezvén a korábbi CBC program tervezési munkálatait illetően, megpályázta és 2015 októberében el is nyerte a horvát-magyar határon átnyúló vállalkozásfejlesztési pályázat (PP Light) részletes kidolgozásának jogát, a Program Közös Technikai Titkársága megbízásából.

A tervezési folyamatot a Logframe Tanácsadó Iroda vezette konzorcium végzi, melynek további tagjai az Ex-Ante Tanácsadó Iroda, valamint a Vital-Pro Kft. A speciális pályázati rendszer felépítése és kidolgozása legkésőbb 2016 szeptemberéig tart, ez után lehetővé válik az első, horvát-magyar határon átnyúló vállalkozástámogatási pályázat meghirdetése.

Örömmel és büszkeséggel tölt el bennünket, hogy kollégáink széleskörű szakmai tapasztalatainak, tudásának köszönhetően konzorcium vezetőként vehetünk részt ebben az újdonságokkal és kihívásokkal teli feladatban, amely által egy újabb lépéssel járulhatunk hozzá a határtérség kohéziójához és egy innovatívabb Európa megteremtéséhez.

Posted on

BRÜSSZEL ELFOGADTA A 2014-2020 IDŐSZAKI MAGYARORSZÁG–HORVÁTORSZÁG EGYÜTTMŰKÖDÉSI PROGRAMOT

Az Európai Területi Együttműködési (ETE) programok egyike az Interreg névre hallgató Magyarország-Horvátország Határon Átnyúló Együttműködési Program, amelyet a korábbi sikerekre való tekintettel és az EU célkitűzéseinek megfelelően a 2014-2020-as időszakra is meghirdetnek. 2015. szeptember 7-én jelentős előrelépés történt a Program jövője szempontjából, amikor a Brüsszeli Bizottság hivatalosan jóváhagyta a Program tartalmát.

Az ETE programok célja, hogy  az országok és régiók határain átívelő problémák kezelésével hozzájárulnak az EU általános gazdasági, szociális és területi kohéziójához. A horvát-magyar együttműködési program 4 fő fejlesztési prioritással rendelkezik:

1. prioritási tengely:
Gazdaságfejlesztés – A KKV-k versenyképességének fokozása

2. prioritási tengely:
A természeti és kulturális erőforrások fenntartható kiaknázása – A környezet állapotának megőrzése és védelme, az erőforrások hatékony felhasználásának elősegítése

3. prioritási tengely:
Együttműködés – Intézményi kapacitások bővítése és hatékony közigazgatás

4. prioritási tengely:
Oktatás – Beruházás az oktatásba, képzésbe, a szakképzést is beleértve, a készségfejlesztés és az élethosszig tartó tanulás érdekében, az oktatási, képzési infrastruktúra fejlesztésével

A Program jóváhagyásával megnyílt az út a pályázatok meghirdetése felé, az első felhívások megjelenése 2015 végére várható.

A 2014-2020-as időszakban immár a profitorientált vállalkozások együttműködési projektjei is támogatatóak lesznek (1. prioritás). Összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi keretösszegre, valamint a hazai átlagnál jóval kedvezőbb, akár 70-80%-os támogatási intenzitásra készülhetnek a vállalkozók.

A vállalkozásokon kívül – a korábbi időszakhoz hasonlóan – továbbra is támogatottak az önkormányzatok és nonprofit szervezetek határon átnyúló együttműködési projektjei (2-4. prioritás), összesen kb. 15-20 milliárd Ft értékben.

Magyarországi oldalról a Baranya, Somogy és Zala megyei szervezetek érintettek az együttműködési programban, míg horvát részről a határmenti horvát megyékben működő szervezetek vehetnek részt.

A program kialakításában cégünk munkatársa, Márton György kulcsszakértőként vett részt, ez is alátámasztja a határmenti program jövőbeni pályázataihoz szükséges, meglévő jelentős tapasztalatainkat.

A programról bővebben az alábbi linkre kattintva tájékozódhat: http://www.huhr-cbc.com/hu/

Posted on

ZÁRUL A BICBC HATÁRMENTI KERÉKPÁRÚT FEJLESZTÉSI PROJEKT

A BICBC magyar-horvát határmenti kerékpárút fejlesztési projekt közel 2 millió euró költségvetéssel valósult meg. A koordinátora Mohács Város Önkormányzata, partnerei Pélmonostor, Belisce, Eszék-Baranya megye Önkormányzatai, valamint a Horvát Vizek állami szervezet voltak. Tanácsadó cégünk végezte el a projekt magyar oldali részének teljes körű menedzsmentjét, beleértve a magyar és horvát projekt partnerek munkájának összefogását, a projekt szintű jelentések elkészítését. 

A 2015. január 23-i eszéki zárókonferencián cégünk képviseletében Márton György mutatja be a projekt magyar oldali eredményeit.

A projekt teljes sikerrel zárult, melynek keretében 12.5 km hosszban új kerékpárútszakaszok épültek, emellett számos kerékpáros turisztikai marketing tevékenységet is megvalósítottak: a teljes Három folyó kerékpáros túraútvonalra kiterjedő professzionális kerékpáros térképet, sajtó promóciós tevékenységeket, információs táblákat, kerékpáros mobil applikációt stb.

A projekt sikerét mutatja, hogy partnerek eltökélt célja a projekt folytatása a következő, 2014-2020-as magyar-horvát határon átnyúló programból.