Posted on

ÁPRILIS 16-ÁN INDUL A „MOHÁCSI PIAC FEJLESZTÉSE” CÍMŰ PROJEKT KIVITELEZÉSE

A projekt megalapozó dokumentumait irodánk készíthette el, ami a félmilliárd forintos európai uniós támogatás elnyeréséhez volt szükséges.

Mohács Város Önkormányzata által megvalósuló „TOP-1.1.3-15-BA1-2016-00002” azonosítószámú „Mohácsi piac fejlesztése” című projekt kerek 500 millió  forint vissza nem térítendő támogatásban részesült 2017-ben. A kivitelezés előkészítése lezárult, a szükséges engedélyeket és hatósági jóváhagyásokat az önkormányzat megszerezte, így minden akadály elhárult az elől, hogy a közbeszerzési eljárás lezárásaként aláírják a vállalkozási szerződést.

A város központjában, a Jókai Mór utca 8-10. szám alatti tömbbelsőben működő helyi piac átépítésével új fedett-nyitott árusítótér létesül. Az autók a tetőn parkolhatnak. Felettük napelemek is lesznek, és kettő elektromosautó-töltőt is kialakítanak. A parkoló megközelítésére a Jókai utca felől egy kétirányú forgalmú, jegesedés elleni védelemmel ellátott rámpa készül. A rámpától északra a piac működéséhez szükséges helyiségeket, illetve zöldterületeket, zöld tetőket alakítanak ki. A térrendezés részeként utcabútorokat is kihelyeznek, figyelve arra, hogy az árusító tér körbejárható legyen.

Az Európai Unió és a Magyar Állam által támogatott projektben tervezett megújuló energiahasznosítás a fenntartható energiagazdálkodás megvalósulásához járul hozzá. A vonzó piaci környezet bevonzza a mohácsi és környékbeli települések termelőit, a lakosságot, valamint a turistákat. Mindez hozzájárul a keresleti-kínálati oldal erősödéséhez egyaránt, mely a gazdaság élénkülését eredményezi.

A kivitelezés 2018. április 16-án kezdődik és várhatóan 2019. június 30-án zárul (a kivitelezési munkálatok a termelői piac működését 2018. május 1-ig nem zavarják). A piac ezalatt is működni fog: a kistermelők és árusok részére a Városház utcát jelölte ki árusító helyszínként az önkormányzat, a piacon jelenleg működő boltokat pedig a Városház utca felőli bejáraton, a munkaterülettől elzárt közlekedők segítségével lehet majd elérni.

Logframe Tanácsadó Iroda számos sikeres önkormányzati projekt előkészítésében és megvalósításában vett már részt.  Ezekről is található leírás a híreink és referenciáink között, valamint a referenciatérképünkön.


Főbb projektparaméterek

Projekt neve: TOP-1.1.3-15-BA1-2016-00002 – Mohácsi piac fejlesztése

Pályázati konstrukció: Széchenyi 2020 TOP-1.1.3-15-BA1 – Helyi gazdaságfejlesztés

Tervezett költségvetés: 505 537 155 Ft

Igényelt támogatás: 500 000 000 Ft (99%)

Támogatási döntés dátuma: 2017. 05. 29.

Megvalósítás kezdete: 2017. 07. 01.

Kivitelezés kezdete: 2018. 04. 16.

Projekt vége: 2019. 06. 30.

A hír és a látványtervek forrása: Mohács Város Önkormányzata.

Posted on

A MOHÁCSI PÁNDY KÁLMÁN OTTHON ÉPÜLETENERGETIKAI FEJLESZTÉSE

A Környezet és Energia Operatív Program segítségével valósulhatott meg 133 millió forintból a Pándy Kálmán Otthon épületének energetikai fejlesztése. A projekt során szigetelték a homlokzatot, a talapzatot valamint a tetőszerkezetet is, emellett pedig cserére kerültek a létesítmény nyílászárói is. Az épület üzemeltetési költségei valamint a környezeti terhelés is jelentősen csökkent ennek köszönhetően.

A projekt 100%-ban Európai Uniós támogatásból valósulhatott meg, a felújítás szükségességét indokolta az is, hogy az épület nem felelt meg a hatályos energetikai előírásoknak. A projekt kivitelezése során ezt orvosolni tudták, így az épület környezetre gyakorolt terhelése jelentősen csökkent, működtetése fenntarthatóbbá vált.

További pozitívum, hogy az épület felújítása hozzájárult Mohács szociális infrastruktúrájának fejlődéséhez is. A szobák és irodák komfortfokozata jelentősen nőtt, így a gondozottak életkörülményei javultak, csakúgy mint a dolgozók munkakörülményei.

Cégünk teljes körű projektmenedzsment szolgáltatás nyújtásával járult hozzá a projekt megvalósításához, mely 2015. augusztus 31. és november 30. közt zajlott.

Posted on

ENERGETIKAI FEJLESZTÉS A MOHÁCSI POLGÁRMESTERI HIVATAL ÉPÜLETÉBEN

Közel 83 millió forintból valósulhatott meg a Mohácsi Polgármesteri Hivatal épületének teljes nyílászáró-cseréje, valamint a létesítmény homlokzati és tető hőszigetelése. A felújítás költsége 100%-ban Európai Uniós forrásból lett fedezve, melyet az önkormányzat a Környezet és Energia Operatív program keretében nyert el.

A polgármesteri hivatal épülete a projekt megvalósítása előtt nem felelt meg a hatályos hőtechnikai előírásoknak, így a fejlesztés halaszthatatlan volt. Az üzemeltetési költségek és az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentése mellett a projekt céljai közt szerepelt az is, hogy az épület igényes kialakítása méltó módon tükrözze Mohács városának színvonalát.

A fejlesztések során nemcsak hogy csökkentek az épület fenntartási költségei, és a működtetése sokkal környezetbarátabbá vált. A megújult környezet, az irodák kivitele hozzájárul a hivatalban dolgozók munkakörülményeinek javulásához, valamint az érkező ügyfelek komfortérzetének emeléséhez is.

A projekt megvalósítása 2015. augusztus 31-én kezdődött és november 30-án zárult le. Cégünk teljes körű projektmenedzsment szolgáltatás nyújtásával támogatta az összesen 82 825 209 Ft költségű projekt sikeres véghezvitelét.

Posted on

KOMPLEX ÉPÜLETENERGETIKAI FEJLESZTÉS A MOHÁCSI EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÓBAN

95 millió forintból valósította meg a mohácsi önkormányzat az Egészségügyi Alapellátó épületének energetikai fejlesztését. A Környezet és Energia Operatív program keretében 100%-os intenzitással támogatott projekt magában foglalta az épület nyílászáróinak cseréjét, valamint a homlokzat, a tetőszerkezet és a pincefödém hőszigetelését.

Az épület felújításának köszönhetően fejlődött a város egészségügyi infrastruktúrája, és a létesítmény így már megfelel a jelenleg érvényes energetikai előírásoknak. Az épület fenntartási költségei csökkentek, a környezeti terheléssel együtt, így tehát gazdaságosabb és környezetbarát módon üzemeltethető az intézmény.

Mindezek mellett nem elhanyagolható, hogy a rendelők és irodák komfortosabbá váltak, így a betegek ellátási körülményei valamint a dolgozók munkakörülményei is jelentősen javultak.

Munkatársaink teljes körű projektmenedzsment szolgáltatással vették ki a részüket a projekt sikeres megvalósításából, mely 2015. augusztusától novemberig tartott.

Posted on

ZÁRUL A BICBC HATÁRMENTI KERÉKPÁRÚT FEJLESZTÉSI PROJEKT

A BICBC magyar-horvát határmenti kerékpárút fejlesztési projekt közel 2 millió euró költségvetéssel valósult meg. A koordinátora Mohács Város Önkormányzata, partnerei Pélmonostor, Belisce, Eszék-Baranya megye Önkormányzatai, valamint a Horvát Vizek állami szervezet voltak. Tanácsadó cégünk végezte el a projekt magyar oldali részének teljes körű menedzsmentjét, beleértve a magyar és horvát projekt partnerek munkájának összefogását, a projekt szintű jelentések elkészítését. 

A 2015. január 23-i eszéki zárókonferencián cégünk képviseletében Márton György mutatja be a projekt magyar oldali eredményeit.

A projekt teljes sikerrel zárult, melynek keretében 12.5 km hosszban új kerékpárútszakaszok épültek, emellett számos kerékpáros turisztikai marketing tevékenységet is megvalósítottak: a teljes Három folyó kerékpáros túraútvonalra kiterjedő professzionális kerékpáros térképet, sajtó promóciós tevékenységeket, információs táblákat, kerékpáros mobil applikációt stb.

A projekt sikerét mutatja, hogy partnerek eltökélt célja a projekt folytatása a következő, 2014-2020-as magyar-horvát határon átnyúló programból.